FOGADD SZERETETTEL ÉS HAGYD ÉLNI

keresztutÖrömünk és reménységünk a gyermek. Megszépíti és gazdagítja életünket, övé a jövő. Érte kell élnünk, dolgoznunk, áldozatot hoznunk. A gyermekek a mi védelmünkre és szeretetünkre szorulnak, mert gyengék és védtelenek.

Nekik nyújtott szeretetünkkel, gyengédségünkkel saját életünket gazdagítjuk, nemeslelkübbé, becsületesebbé válunk. Szívünk és családjaink nyugodtabbá, békésebbé válnak.


Az Úr Jézus így szól hozzánk a Szentírásban:

"Senki két úrnak nem szolgálhat: vagy gyűlöli az egyikei s szereli a másikat, vagy egyikhez ragaszkodik s a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Azt mondom tehát nektek: Ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, sem testelek miatt, hogy mibe öltözzetek. Nem több-e az élet az eledelnél, s a test nem több-e a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak s csűrökbe nem gyűjtenek: Mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti többet azoknál? Ugyan melyiktek toldhatja meg életkorát csak egy arasznyival. is, ha aggodalmaskodik ?

Es a ruha miatt miért nyugtalankodtok? Nem fáradoznak, s nem fonnak. Mondom nektek: Még Salamon sem volt minden dicsőségében úgy felöltözve, mini egy ezek közül. Ha pedig Isten így öltözteti a mezei virágot, amely ma virít, de holnap kemencébe kerül, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?

Ne nyugtalankodjatok tehát és ne kérdezzétek: Mit együnk? vagy: Mii igyunk? vagy: Mibe öltözzünk? Mindezt a pogányok keresik. Hiszen tudja mennyei Atyátok, hogy minderre szükségtek van. Ti keressétek elsősorban az Isten országát és ezeket is mind megkapjátok. Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnapi nap majd gondoskodik magáról. Elég a mának a maga baja." (Mt.6, 24-34).

A megszületett és a még meg nem született gyermek között csak az a különbség, hogy mindegyik más helyen tartózkodik. Az embert pedig nem a tartózkodási helye teszi emberré, hanem a lelke.

A meg nem született gyermek a legmegfelelőbb helyen van: az édesanyja szíve alatt. Kevés táplálékra van szüksége, azt pedig az édesanyja véréből kapja. Sajnos az "édesanya" sokszor úgy érzi, hogy nincs a szívében hely és szeretet születendő gyermeke számára, nem kívánja világrajöttét. A szeretetet azonban fel lehet éleszteni, csak akarat kell hozzá. Azért tekintet nélkül arra, hogyan történt a fogamzás, milyen körülmények között élsz és, hogy kívánod-e a gyermeket vagy nem, egészséges-e az vagy nem: fogadd szeretettel és hagyd élni!

Hasznos tanácsok

- Forduljunk Istenhez azzal a fohásszal, mutassa meg, mit kellene tennünk a veszélyben forgó még meg nem született gyermekek életének védelmében.

- Beszéljünk le mindenkit a magzatelhajtásról és a fogamzásgátló szerek alkalmazásáról.

- Imádkozzunk a bűnösök megtéréséért és a megszületett, vagy meg sem született emberek ellen folytatott háború megszűnéséért

- Forduljunk mindig szeretettel úgy a saját, mint mások gyermekei felé.

- Gondoskodjunk gyermekeink helyes neveléséről.

- Szívünkben mindig legyen hely minden újszülött gyermek számára.

- Az ember nemiségének csak az isten által megáldott házasság keretein belül szabad érvényesülnie

- Ne használjunk mesterséges fogamzásgátló szereket és módszereket. A hónap legnagyobb részében a nő terméketlen. A termékeny és a terméketlen napokat ma már egyszerű és biztonságos módon meg lehet állapítani a Billings-féle, vagy a szimpto-termális módszer segítségével még rendszertelen menstruáció esetén is. A természetes módszerek nem kerülnek semmibe, nem ártanak az egészségnek és biztonságossabbak a különböző művi szereknél. Ne lepődjön meg, ha olyan egészségügyi dolgozóval találkozik, aki nem ismeri ezeket a módszereket. A legtöbb országban az egészségügyben dolgozóknak nem volt alkalmuk megismerni ezeket a módszereket tanulmányaik során.

- A méhspirál nagyon ártalmas a nő egészségére. Magzatelhajtó hatása van. Használata ellenére többször létrejön a fogamzás, de a spirál megakadályozza a magzat beágyazódását a méhbe és az már az első napokban meghal.

Ha azonban a havivérzés kimarad, az azt jelenti, hogy a gyermek élve maradt, beágyazódott és épségben meg fog születni. Amerikában a nők már nem használják a méhspirált. - Japánban betiltották a fogamzásgátló tablettákat, mert különböző betegségeket okoznak. Sokan nem tudják, hogy a tabletta ellenére megtörténhet a peteérés és a fogamzás, de a kisded éhenhal, mert a tabletta megakadályozza a glykogén felszívódását a méh nyálkahártyájából és a magzat nem jut élelemhez. Ha pedig a havi vérzés kimarad a tabletta beszedése ellenére, az újra csak azt jelenti, hogy a magzat életben maradt. Magzatelhajtáshoz ekkor sem szabad folyamodni.

- A fogamzásgátlás, a sterilizáció a mesterséges megtermékenyítés, amelynek során a fogamzás a sajátos házastársi viszony nélkül jön létre, mind bűnös módszerek.

- Ne engedjék meg azt a születés előtti diagnosztikát, amelyet azzal a céllal végez valaki, hogy a beteg magzatot kiszűrje és megölje.

Milyen a magzat a megszületése előtt?

Az emberi élet a megtermékenyítés pillanatában jön létre, amikor az élő férfi és a női sejtek egyesülnek. A megtermékenyítés után a magzat már él. Ez megállapítható a sejtek növekedéséből, fejlődéséből, szaporodásából, változásából...

Már az első sejtben, a "zigótában", meg van határozva, hogy a magzat fiú-e vagy leány, milyen színű lesz a szeme és a haja, hogyan fognak működni a szervei, milyen lesz a természete.

A megfogamzott magzat a világmindenség legértékesebb teremtményét képezi az anyag legkisebb mennyiségében. A gyermek megfogamzása mintegy két héttel az anya havivérzésének kimaradása előtt következik be, legtöbbször a petevezetékben. A magzat innen jut el a méhbe és ott - ha minden rendben folyik le - hét-tíz nap alatt beágyazódik. Néha megtörténik, hogy a magzat az anyaméhen kívül ágyazódik be.

18 nappal a fogamzás után, tehát kevesebb, mint egy héttel a havivérzés kimaradása után a szív már dobogni kezd, a fogamzás utáni 21. napon pedig már megindul a vérkeringés.

Három hét után megjelenik az agykéreg. A gyermek mozdulatai jelen vannak már az első sejtben, amelyben lüktet az élet. Öt hét után pedig már mozgatja a fejét, a hatodik hét után már az egész testét akár egy megszületett kisded. Az anya azonban ezeket a mozdulatokat csak később fogja észlelni - úgy 16-21 hét múlva.

Amikor egy finom műszerrel megérintették egy hat hetes magzat száját és orrát, látható volt, hogy elmozdította a fejét.

A hatodik héten a magzat már érzékeny az ingerekre, EEG-mérést lehet rajta végezni. 45 nap múlva már EKG-t végeztek a magzaton, ámbár a szíve már jóval előbb kezdett el dobogni.

A nyolc hetes magzat ökölbe szorítja a kezét, csuklik, alszik és ébred. Mikor a nyolc hetes magzat tenyerét érintették, ujjait ökölbe szorította. A tíz hetes magzatnak már olyan ujjlenyomata van, amely egész életén át megmaradnak neki.

A tizenegyedik hetében a magzat már akkora, mint a hüvelykujjunk, éppen úgy néz ki, mint mi. Olyan életrevaló, hogy hüvelykujját a szájába veszi és szopja. A hangokra is érzékeny. A külső zaj már felébreszti álmából.

Dr. Liley filmre vette, mikor az ilyen korban levő magzatot tűvel érintették, az fájdalmában megvonaglott. Sőt, amikor a tűvel való érintés előtt hangjeleket adtak, észlelni lehetett, hogy a magzat megjegyezte, hogy a hang után fájdalom fog következni és már a hangjelre vonaglani kezdett.


Milyen következményei vannak a magzatelhajtásnak?

1. A gyermek elvesztése

A világ minden kincsénél nagyobb értéket képvisel a gyermek.

2. Az anya egészségére ható következmények

- Sérülések a méhnyakon, a méh átfúródása, vérzés, a magzatburok részeinek bennmaradása,',, bél-és gyomorsérülések, gyulladások a méhben és a petevezetékben, sepsis (vérmérgezés), tromboembolia (vérrögök képződése, melyek elakadnak az erekben), a petevezeték elzáródása, meddőség kialakulása, rendszertelen vérzés a méhből, endometriozis, a méhenkívüli terhesség gyakoribb előfordulása, gyakoribb spontán vetélés a későbbi terhességeknél, koraszülésre való hajlamosság kialakulása, placenta praevia, a méh atoniája, a halvaszületések gyakoribb előfordulása...

3. Lélektani következmények

- Depresszió, bűntudat, álmatlanság és nyugtalan álmok, dühkitörések, önbizalom és önbecsülés elvesztése, érzelmi ridegség kialakulása a házastárs és a meglévő gyermekek iránt, kínozhatja az abortuszt elkövető anyát. Néha súlyos pszichikai zavarok lépnek fel úgy, mint hisztériás lelkiállapot, az emlékezőtehetség elvesztése, nehézségek a koncentrálásban, közömbösség, érdektelenség az emberek és az addigi aktivitások iránt. Drámaian megváltozhat az egész személyiség, fokozódik a szenvedélybetegségek kialakulásának a veszélye. Ha az apa is részt vett ill. beleegyezését adta a magzat elpusztításához a fenti tünetek nála is jelentkezhetnek. 4. A családra ható következmények

Hagyd élni a gyermeket !

- Érthető, hogy a felsorolt testi és lelki utóhatások miatt megromlik a családtagok közötti viszony is. Az élő gyermekek is szenvednek az érzelmileg, idegileg labilissá, neurotikussá vált anya, vagy mindkét szülő miatt.

5. A munkahelyi következmények

- A fent említett károsodások az egészségi állapot fokozott romlásához vezetnek és ez a szülők többszöri betegállományba való vonulását okozza. Ez és a munkakedv csökkenése a munkahelyi légkör fokozott romlásához vezet.

6. Következmények a társadalomra

- Az egyén minden testi vagy lelki betegsége kihatással van az egész társadalom állapotára. Sokkal boldogabb közösségekben élhetnénk, ha azoknak annyi tagja nem szenvedett volna el abortusz-okozta testi-lelki sérülést. Ezen kívül a magzatok erőszakos elpusztítása rendkívül alacsony születési arányt okoz. Észrevették-e már, hogy az utcák, az iskolák elnéptelednek; a gyermekeknek nincs kivel játszani, mert a szülők kortársaikat eltették láb alól még a születésük előtt? Milyen jövőt várhatnak azok, akik lemondanak a gyermekről?

Jusson eszünkbe Tóth Tihamér intő szava: " Tudod mi az anya? Az élet szövője!

Tudod mi a gyermek? Az élet jövője! És kié a jövő? Akik harcot nyernek! Tudod-e kik azok? Az anya és a gyermek."

7. Következmények azokon, akik részt vettek a meg nem született gyermekek életének kioltásában Azoknál a személyeknél is akik részesek voltak ezekben a dolgokban (orvosok, ápolók, gyógyszerészek) szintén jelentkezhetnek hasonló lelki zavarok. Bevallásuk szerint ez hátrányos hatással volt családtagjaik számára is.

8. A meg nem született gyermekek életének kioltása ellenkezik az erkölcsi előírásokkal.

Lelkiismeretünk azt sugallja: ne ölj! Minden orvos mielőtt kézhez kapta volna diplomáját, ünnepélyes ígéretet tett. Kijelentette, be fogja tartani Hipokrates esküjét genfi változatában:

"...feltétlenül, tiszteletben tartom az emberéletet a fogamzástól kezdve... erre önként és tudatosan adom becsületszavamat!" Több száz védett állatot tartanak nyilván hazánkban. Ezeknek, vagy akár tojásaiknak az elpusztításáért kártérítést és súlyos bírságot kell fizetni. Csak a magzati életeket nem kéri számon senki?


Hagyd élni a gyermeket !

 

Szerző: Dr. med. Antun Lisec
Sponsor: Humán Life International
Kiadó: Obitelj. centar, Kumiciceva 16
35000 Slav. Brod, Horvátország
   

Segélyvonal  

099 241 1872
és
050 546 4758


e-mail: nem.itellek.el@gmail.com

   
baby.jpg
   

Kérdésed van?  

   

Tudod-e?  

Sok abortuszt végeznek olyan fejlődési rendellenességek miatt, amiken egy kis műtéttel segíteni lehetne, csak, hogy beteg gyerek ne szülessen.